Az erdei iskola célja az erdei életközösség, az erdei környezet, az erdei munkák, ezen kívül a napszakok, az évszakok váltakozásának bemutatása természetes környezetében, az erdőn. Ezt a célt jól szolgálja az iskola elhelyezkedése, az, hogy az épületből kilépve rögtön az erdőben találja magát tanár, diák egyaránt.
Három - egyenként tíz személyes - hálóhelyiség a gyerekeknek, két kisebb szoba a kísérők számára, valamint melegítő konyha, étkező helyiség, tanterem és szabadtéri fedett foglalkoztató áll a vendégek rendelkezésére. Ágyneműhuzatot vagy hálózsákot a vendégeknek maguknak kell biztosítani.
Az erdei iskolai szállás, ill. tanterem a diákokon kívül szívesen lát kikapcsolódni, pihenni vágyó baráti társaságokat, családokat, de a technikával felszerelt tanterem színhelye lehet céges megbeszéléseknek, értekezleteknek és tréningeknek is.
A Studinka László Tanösvény, mely a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolától Nagysallér érintésével ér el Petesmalomig, a kerékpáros és gyalogos turisták kedvelt kirándulóhelye. Útközben lehetőségük van Magyarország öt nagyvadja közül négynek, az őznek, a gímszarvasnak, a dámszarvasnak és a muflonnak a megfigyelésére a Nagysallér Vadasparkban.
Szobaszám: 3 (+2 helyiségben 3 fő)
Férőhely: 33
Pótágy: 8
Szolgáltatások:
NTAK regisztrációs szám: EG19003956
Szálláshelykategória: egyéb szálláshely
Szobaárak:
Az árak az Általános Forgalmi Adót tartalmazzák.
* 3 éves kor alatti turista vendégeink számára a szállásdíjból 100% kedvezményt biztosítunk.
** Kiemelt időszak: Nemzeti ünnepek, Húsvét, Pünkösd, Szilveszter
*** Rendezvény esetén elrendezés 30 főig: széksoros, iskolapados, U alak stb.
**** Szállás és rendezvényterem használat nélküli egynapos igénybevételt jelent az Erdei Iskola területén egyéb program céljából.
Térítésmentes szolgáltatás: bográcshely, kemence, játszótér
Az Erdészeti Erdei Iskola csak minimum 25 fő esetén kiadó.
Fizetési mód: készpénz
Diákcsoportok esetében:
Szállás:
4 000 Ft/fő/éjszaka
Napi díj 1 800 Ft/fő- ha nem alszol az erdei iskolában
Minősített programjaink 1 000 Ft/fő/program
Ellátás:
Elérhetőségek
Cím: 7551 Lábod
Tel: +36-82-553-906,
Fax: +36-82-712-367
Mobil: +36-30-9018-620
e-mail: mihaly.bernadett@sefag.hu; turizmus@sefag.hu
Web: www.sziagyisuli.hu; www.somogyiturizmus.hu
Megközelítés
Lábod település központjából Rinyabesenyő felé kanyarodva, az elágazótól kb 6 km-re jobbra található az Erdei Iskola. Az iskolához való leágazást tábla jelöli.
(GPS-Hungary) Kelet:17°30'02.5"; Észak:46°08'38.7"
Ajánlatkérés Árlista letöltése