Alexandra-puszta nevét gróf Széchenyi Imre feleségétől, gróf Sztáray-Szirmai Alexandrától kapta. A grófnő emlékére a 2009. november 17-én felavatott vadászházat is róla neveztük el.
A Somogyi-dombság erdejében, az erdőben található a vadászház, amely csendes, nyugodt, erdei környezetben kínál pihenést a kikapcsolódni vágyó családoknak.
Lábod és Rinyabesenyő között az erdőktől körbeölelve fekszik ez a 2013-ban újjáépített vadászház, amely eredetileg gróf Széchenyi Pál beteg lányának volt pihenőhelye.
Somogy megye nyugati szélén, már a Zalai dombvidéken, egy halastavaktól és erdőktől körbevett félszigeten, az Inkey báró által létesített nyolchektáros arborétum közepén található ez a 2002-ben, a Széchenyi terv keretén belül átépített ökoturisztikai centrum.
A Dráva folyótól alig néhány kilométerre, Vízvár térségében található ez a kis befogadó képességű, de roppant barátságos vadászház. Emiatt a tulajdonsága miatt ritka az a vendég, aki ne hozná magával családtagjait is, amikor felkeresi a vadászházat.
Kardosfa - a valamikori Esterházy erdészlak, majd vadászház - a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. egyik, a Zselici dombvidék 8.300 ha nagyságú vadászterületén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben, Kaposvártól 20 km-re található.